Hasizom gyakorlatok

Hasizom gyakorlatok

Hasizom gyakorlatok: Mit csinálj? Hogyan csináld?

Az előző bejegyzésben egy rövid összefoglalást olvashattál a hasizom felépítéséről és a kerülendő gyakorlatokról. Ebben a cikkben viszont arról olvashatsz majd, hogy akkor mégis milyen feladatokat csinálj. Először is gondold át magadban, hogy mi a célod az edzéssel. Azt már tudod, hogy a hasizom gyakorlatok végzésétől nem lesz kisebb a derekad átmérője. Szóval mit akarunk elérni? Azt, hogy nagyobb erővel tudjuk hajlítani a törzsünket? Álló helyzetben a törzsünk hajlítását a hátizmok fékező izommunkája végzi. A hétköznapi élet során nincs akkora szükségünk arra, hogy jó nagy erővel tudjuk hajlítani a törzsünket. Sokkal nagyobb hasznát vesszük a mindennapi teendőink közben a hasizmunk stabilizáló funkcióját. Az edzéseinket is érdemes eszerint felépíteni, ezért én azokat a gyakorlatokat részesítem előnyben, amik ezt a funkciót fejlesztik. Ezek mellett a gyakorlatok mellett, kiegészítőként pedig nyugodtan be lehet iktatni azokat a feladatokat is, amiknek a fő célja az izomrostok keresztmetszetének a növelése. Ennek inkább esztétikai szerepe van, de bizonyára mindenki örül, ha más is észreveszi azt, hogy ő sportol. Ne felejtsd el: ahhoz, hogy látható legyen mind az a munka, amit a hasizmaid fejlesztésének szenteltél, ahhoz bizony diéta is kell.

Stabilitás

Első lépés a stabilitáshoz – a köldök behúzása

Az első és legfontosabb lépés, hogy tanuljuk meg aktiválni a haránt hasizmunkat. Feküdjünk a hátunkra, húzzuk talpra a lábainkat, helyezkedjünk el kényelmesen. Egyik kezünket helyezzük a hasunkra, vegyünk egy mély levegőt a kezünk alá. Szép lassan fújjuk ki a levegőt, húzzuk be a hasunkat, a köldököt pedig lassan közelítsük a gerincünk irányába. Érezzük meg ezt az érzést, gyakoroljuk egy kicsit. Ha már sikerült megérezni, akkor próbáljuk meg négykézláb helyzetben is. Szánj elég időt erre a gyakorlatra, lehet hogy nagyon könnyűnek látszik, de az elsajátítása rengeteg előnnyel jár. Tudod hasznosítani emelés, guggolás, elemelés és fej fölötti nyomások során is. Egyes kutatások szerint a haránt hasizom nem megfelelő működése rizikófaktor lehet a derékfájdalmak kialakulásában.

TRA aktiválás fekve
Transversus abdominis aktiválása fekvő helyzetben
Tra aktiválás négykézláb
Transversus abdominis aktiválása négykézláb helyzetben

A deszka pozíció (plank)

Ez a gyakorlat évről évre egyre népszerűbb. Nagyon jól lehet igazítani az edzettségi szintünkhöz és ezen kívül jól végrehajtva nagyon sok izmot tudunk vele megdolgoztatni a hasizmokon kívül is. Viszont ez a feladat sem annyira egyszerű, mint ahogy elsőnek tűnik. Először kezdjük négykézláb helyzetben, alkartámaszban. Aktiváljuk a haránt hasizmunkat, majd emeljük meg a térdünket pár centiméterre a talajtól. Ebben a pozícióban nagyobb izomaktivitást tudunk elérni, ha kissé hátrabillentjük a medencénket.

Plank könnyített
A könnyített verzió

A hagyományos plank pozíció is nagyon jó a törzsizmok stabilitásának fejlesztésére. Figyeljünk itt is a haránt hasizom aktiválására, ne engedjük, hogy beessen a derekunk.  Amikor már jól megy a feladat még nehezíthetünk rajta. Csinálhatjuk instabil felszínen, például könyökök, vagy lábak alatt gimnasztikai labdával (együtt nem ajánlom a kettőt, hülyén is néz ki és balesetveszélyes is).

plank
A hagyományos változat

Egy 2014-es kutatás során a törzsizmok aktivitását figyelték EMG-vel (elektromiográfia, az izmok működésének vizsgálatára alkalmas eljárás). Azt az eredményt kapták, hogy a hagyományos plank pozíció hatékonyságát nagy mértékben lehet növelni azzal, ha a könyökünket kissé előrébb helyezzük el a vállunk vonalánál, ezáltal növelve az erőkart. Ezt tovább lehet fokozni a medence hátrabillentésével. Ez verzió nem ajánlott kezdőknek, mielőtt nehezítenél rajta, győződj meg róla, hogy az előző nehézségi szinteket megfelelő technikával tudod végrehajtani.

plank nehezített
A kutatásban szereplő, nehezített verzió

Az oldalsó deszka pozíció

Ez a gyakorlat főleg a ferde hasizmokat célozza meg, ugyanakkor szükséges hozzá a megfelelő vállövi kontroll is. Ha még nem csináltál ilyet, ajánlom, hogy hajlított térddel kezdd el, és ha már úgy érzed, hogy jól megy, akkor átválthatsz a nyújtott térdes verzióra is. Nehezíteni pedig lehet például azzal, hogy nem alkartámaszt választunk, hanem tenyértámaszt. Ne felejtsd el most sem behúzni a köldöködet, és feszítsd meg a combizmaidat és a farizmodat is a tökéletes stabilitás érdekében.

oldalsó plank

Törzsfordítás gumiszalaggal

Ehhez a gyakorlathoz egy gumiszalagra lesz szükség, amit beakasztasz valahova. Fordulj oldalra és helyezkedj el féltérdelő helyzetben. Erre azért van szükség, hogy a törzsfordítás majd ne az ágyéki gerincszakaszból jöjjön létre, hanem a felső háti szakaszból. Fogd meg a szalagot a két kezedben, úgy hogy merőleges legyen azzal ahova befűzted, és legyen eléggé feszes már a kiinduló helyzetben is. Innen fordítsd a törzsedet a szalag irányába, majd távolítsd tőle, a fordításhoz csak a törzsedet használd. Végrehajthatod a feladatot átlós irányú mozgással is, fentről indítva-lentre érkezve vagy fordítva.

törzsfordítás
A mozdulat végrehajtása közben figyeljünk rá, hogy medencénk ne csavarodjon el, csak a törzsünk felső részéből forduljunk
törzsfordítás fentről le
Fentről lefelé. Figyeljünk, hogy ne csak a karjainkat fordítsuk, hanem az egész vállövet
törzsfordítás lentről fel
Lentről indítva, fentre érkezve

 

Súly cipelése egy kézzel

Ez is egy nagyon jó gyakorlat, ami nem csak a hasizmokat fejleszti. Fogj meg az egyik kezedben egy akkora súlyt, amit meg tudsz tartani anélkül, hogy a törzsed eldőlne, vagy elcsavarodna bármelyik irányba is. Húzd be a köldöködet, és kezdj el sétálni. Visszafelé cserélj kezet.

kettlebell séta

Döglött bogár

Feküdj a hátadra. Hajlítsd be a csípődet és a térdedet 90 fokban. A két kezedet  nyújtsd a plafon felé. Bal kezedet nyújtsd hátra, jobb lábadat pedig nyújtsd előre. Térj vissza a kiindulóhelyzetbe, majd jöjjön az ellentétes oldal. Fokozhatod a feladat nehézségét azzal, hogy elemeled a törzsed felső részét a lapockád alsó csücskéig (bővebben olvashatsz erről a hasprés technikájánál).

deadbug
A feladat nehézségét lehet fokozni azzal, ha közben a felsőtestünkkel elemelkedünk a lapcokánk alsó csücskéig

Hagyományos gyakorlatok az izom keresztmetszetének a növelésére

Ezeket a feladatokat mindenki ismeri. Viszont sokszor azt látom, hogy inkább az edzés kötelező részeként próbálják letudni. Csak az számít, hogy gyorsan túl legyenek rajta. Ha ilyen hozzáállással kezdünk neki ezeknek a feladatoknak, akkor előfordulhat, hogy csak feleslegesen pazaroljuk az időnket. Ahhoz, hogy a megfelelő izmok működjenek a feladatok közben, ahhoz koncentrációra van szükség. A megfelelő technika és sebesség (inkább lassúság) mellett nem lesz szükség nagy ismétlésszámra. Ha ezeket figyelembe veszed, lehet hogy feleannyi idő alatt sokkal hatékonyabb lesz az edzésed. Legyél ott fejben, és sose menjen a mennyiség a minőség rovására!

Hasprés

Ezzel a gyakorlattal főleg az egyenes hasizom rostjait tudjuk megdolgoztatni. Ha visszatekintesz, akkor láthatod, hogy ugyanazt a hatást érheted el vele, mint a teljes felüléssel, leszámítva azt, hogy a csípőhajlító izmaidnak itt nem kell dolgozniuk. Egy kutatás során, ahol a különböző hasizom gyakorlatokat hasonlították össze, azt az eredményt kapták, hogy az egyenes hasizom rostjai minden szakaszon aktívabbak voltak ennél a gyakorlatnál, mint a hagyományos felülésnél. Emellett pedig a combhajlító izmok harmadakkora aktivitást mutattak. A kutatásból az is kiderül, hogy hasonló izomaktivitást lehet elérni a plank gyakorlattal, hogyha a lábunk alá egy labdát helyezünk, ráadásul ilyenkor a ferde hasizmok munkája is növekszik. A hasprés során is képesek vagyunk nagyobb aktivitásra ösztönözni a ferde hasizmokat, amit úgy tudunk elérni, hogy a véghelyzetben a felsőtestünkkel kissé kifordulunk oldalra.

hasprés
Kezdőként ajánlott talpra húzott lábakkal végezni

A hasprés is nagyon jól adaptálható különböző edzettségi szintekhez. Helyezkedjünk el háton fekvésben, húzzuk talpra a lábainkat, a két kéz legyen a test mellett. A köldököt húzzuk be, a kezünket kezdjük el csúsztatni a lábujjaink irányába. Csigolyáról csigolyára gördüljünk fel a lapockánk alsó csücskéig, a levegőt fújjuk ki lassan közben. Figyeljünk arra, hogy ne a nyakunkkal végezzük a mozgást, ebben az esetben csak úgy fogunk kinézni, mint egy galamb, viszont a hasizmaink nem fognak fejlődni. Nehezíthetjük kéztartásokkal (vállakon a kéz keresztben, tarkón pihen a kéz, fül mellett kinyújtva a kéz, lapockákon a kéz), a láb helyzetével (90 fok csípőhajlítás és 90 fok térd hajlítás) valamint alkalmazhatunk instabil felszínt és gumiszalagot is a nehezítéshez. Egy kutatás szerint nagyban növelhetjük egy gumiszalaggal az egyenes hasizom aktivitását, ami hatékonyságban felveheti a versenyt az edzőtermi gépekkel, viszont sokkal barátságosabb körülmények között a gerinc számára.

hasprés törzsfordítással
Hasprés törzsfordítással: ügyeljünk arra, hogy a derekunk maradjon lent a talajon

Lábemelés

Ezt a gyakorlatot végre lehet hajtani fekve és lógva is. Mindkét feladat kiválóan megdolgoztatja az egyenes hasizmot, főleg az alsó rostjait. Ugyanakkor tudnod kell, hogy a nagy erőkar miatt fokozott nyíróerők hatnak a gerincre. Sajnos ennél a gyakorlatnál nem lehet a csípőhajlító izmokat kivonni a működésből. Bár nem a legkímélőbb feladat a porckorongok szempontjából, azért írok róla mégis, mert nagyon népszerű. Ha már úgy döntesz, hogy ezt a feladatot választod, akkor megmutatom neked, hogyan teheted azt a legbiztonságosabb módon.

A könnyebb verzióval kezdjük. Feküdj a hátadra és húzd fel a két térded egyenként a hasadhoz. Húzd be a köldököd, és szorítsd le a derekad a hasizmaiddal a talajra. Ezt tartsd meg végig és így engedd le a lábaidat, de csak addig, hogy a medencéd ne billenjen előre. Az erősséget lehet fokozni azzal, hogy kinyújtod a lábaidat a plafon felé, és úgy engeded le. Itt még jobban figyelj arra, hogy ne emelkedjen el a derekad a talajról. Figyelmeztetlek, hogy ehhez a feladathoz már eléggé magas edzettségi szint szükséges. Mindenki meg tudja csinálni, viszont jól nagyon kevesek: vagy a hasizmok megfelelő ereje nincs meg hozzá, vagy a korrekt technika. Ha nem figyelsz a derekad helyzetére közben, vagy nem vagy őszinte közben magaddal, akkor jóval többet árthatsz vele, mint amennyit használsz.

derék helyzete
A lábemelés gyakorlat közben figyeljünk a derék helyzetére. Nyomjuk le a talajra, ezzel minimalizálva a nyíróerőket

Lógva is végre lehet hajtani a feladatot. Itt pedig arra figyelj, hogy nem a láb emelése a lényeg, hanem a medence hátrabillentése, a köldök behúzása után. Ezt a feladatot sem ajánlom kezdőknek, mert ha nem rendelkezel megfelelő testtudattal és izomerővel, akkor ezzel csak a csípőhajlító izmaidat fogod edzeni a hasizmaid helyett.

derék helyzete lógva
Lógásban figyeljünk arra, hogy ne csak a lábunkat emelgessük, a medencével végezzük a mozgást

Hasizom kerék

Egy 2008-as kutatásban azt vizsgálták, hogy mennyire aktívak a hasizmok és a csípőhajlító izmok eközben a gyakorlat közben. A feladat során a hasizmok magas aktivitást mutattak, míg a csípőhajlító izmok relatív alacsony aktivitással működtek, ezért jó gyakorlat lehet a hasizmok biztonságos erősítésére. Viszont ez már szintén nem egy kezdő feladat, szóval ne ezzel kezdd, főleg ne derékfájás esetén. Miután a könnyebb gyakorlatokkal kellően megerősödtek a hasizmaid, azután térj csak rá erre a feladatra.

hasizom kerék

Ennek a feladatnak is van több végrehajtási módja, én most az egyszerűbbet fogom leírni. helyezkedj el négykézláb helyzetben, a két kezeddel pedig fogd meg a hasizom kereket. Aktiváld a haránt hasizmodat köldök behúzással, billentsd kissé hátra a medencédet. A gerinceddel tartsd meg ezt a pozíciót, majd gördülj előre a kerékkel, tartsd ki egy másodpercig és gördülj vissza.

Egy népszerű, a saját testsúlyos edzésről szóló könyvben olvastam egyszer, hogy az egyenes hasizom felső és alsó részét nem lehet külön edzeni. Ez annyiban igaz, hogy a gyakorlatok során az egész egyenes hasizom dolgozni fog, viszont az EMG vizsgálatok alapján elmondható, hogy a feladatok során eltérő intenzitással dolgoznak a hasizom alsó és felső rostjai. A hasprés típusú gyakorlatoknál az egyenes hasizom felső rostjai lesznek aktívabbak, míg a lábemelés típusúaknál pedig inkább az alsó rostok.

A megértés ereje

Nem véletlenül foglalkoztunk ezzel a témával kicsit részletesebben. Egy kutatás során azt vizsgálták, hogy megfelelő instrukciókat adva nagyobb izomaktivitást lehet-e elérni az izmokban az edzés során. Azt az eredményt kapták, hogy minimális útmutatást adva jelentősen lehet növelni az izomrostok aktivitását.

Végszó

Hogy az edzésed komplex legyen, válassz mindig két különböző feladatot (egyet a stabilizáló feladatokból, egyet pedig a keresztmetszet növelésére szolgáló feladatokból) az edzettségi szintednek megfelelően. A legjobb eredmény érdekében a gyakorlatokból 3-4 sorozatot hajts végre, 10-20 ismétléssel. A statikus feladatoknál pedig arra figyelj, hogy csak addig tartsd ki, ameddig hibátlanul meg tudod tartani az adott pozíciót. Ne az egód diktáljon! Ahogy egyre erősödsz, úgyis egyre tovább fogod tudni megtartani a helyzeteket.

Ezeket a mozdulatokat kezdőként ne egyedül próbáld meg elsajátítani, kérj segítséget! Ezzel rengeteg időt és felesleges munkát spórolsz meg magadnak. Hogyha valamilyen problémád van a gerinceddel, vagy a gyakorlatok során fájdalmat érzel, akkor se habozz felkeresni egy szakembert. Lehet, hogy a technikádon kell csak egy picit javítani, vagy apró módosításokat kell csak eszközölni a feladatok végrehajtásában.

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Egy kis gondolat “Hasizom gyakorlatok”