A fájdalom

Fájdalom

A fájdalom kezelése, és a fájdalomtól való félelem

Miért jelentkezik a fájdalom?

A fájdalom nem más, mint a fájdalomérző receptoraink (nociceptorok) által közvetített inger, ami egy bekövetkezett, vagy lehetségesen bekövetkező szöveti sérüléshez kapcsolható. Hogy mekkora fájdalmat élünk át, az teljesen szubjektív, egyénenként eltérő. A fájdalom nagyságát nem csak a nociceptorok által keltett inger szabályozza, hanem az az érzelmi reakció is, ahogy megéljük azt. Képzeljük el azt a szituációt, ahogy egy vékony nő 1 cm nagyságú bőrfelületére egy 50 kg-s súlyt helyezünk. Egyetérthetünk abban, hogy ez elég nagy fájdalmat okozna. A balerinák viszont képesek esetenként 1 órás előadásokat végigtáncolni, úgy hogy az idő nagy részében a lábujjuk hegyén állnak. Erre valószínűleg azért képesek, mert az intenzív edzés hatására az agyuk képes figyelmen kívül hagyni, vagy csökkenteni az intenzitását ennek a fájdalomingernek.

Leegyszerűsítve ez az egészet úgy lehetne elmagyarázni, hogy a nociceptorok által a gerincvelőbe illetve az agyba közvetített jeleket az agy szelektálja. Ha egy bizonyos határt átlépnek ezek az ingerek, akkor arra az agyunk fájdalmat fog produkálni, tehát érezni fogjuk a fájdalmat. A fájdalom pedig nem csak fizikai jelenség, hanem emocionális is, így jelentkezhet miatta szorongás, félelem, frusztráció és a kétségbeesés, hogy valami rossz történt velünk. A tipikusan mindenen aggódó személyek sokkal nehezebben viselik a fájdalmat és nagyobb eséllyel alakulhat ki náluk a krónikus fájdalom.

A nociceptorok

A nociceptorok olyan magas ingerküszöbű idegvégződések, amiket a szöveteket potenciálisan károsító mechanikus, thermikus (hő) vagy kémiai ingerek aktiválnak. Két fajtájuk létezik: az egyik a hirtelen jelentkező, jól meghatározható fájdalomért felelős (Aδ típusú rostok), a másik pedig a nehezebben körülírható “lassú” fájdalomért (C típusú rostok). Mikor a károsító ingereket érzékelik a nociceptorok, azok egy bizonyos pályán haladnak végig:

Nociceptorok->Perifériás ideg->Gerincvelő hátsó szarva->Innen pedig a központi idegrendszer felsőbb részeibe

Az ingerület típusától függően a válaszreakció lehet fájdalmon kívül még visszaemlékezés, félelem, stresszreakció, hormonális reakció (például adrenalin) és sok egyéb válasz. A nociceptorok nem csak egy irányban tudják továbbítani az információt, ugyanis egyedi morfológiájuknak köszönhetően a nociceptorok kaphatnak és küldhetnek üzenetet a pályájuk mindkét végéről. Ezért lehetséges az, hogy a fájdalmat lehet csillapítani a központi részéről is (pl. morfin) és a perifériás részéről is (helyi érzéstelenítés vagy a capsaicin).

Akut fájdalom

Akut fájdalomról akkor beszélünk, amikor valamilyen thermikus (pl. megégetjük a kezünket), mechanikus (megböknek tűvel) vagy kémiai (savas közegbe nyúlunk) inger átlépi a nocicepotoraink ingerküszöbét, ami a fájdalom tudatosulásához vezet. Ennek a fájdalomnak a nagyságát könnyen befolyásolhatja a hangulatunk, hogy váratlanul ért-e minket, vagy más érzelmi tényezők.

Krónikus fájdalom

Krónikus fájdalomról egyes definíciók szerint akkor beszélünk, amikor a fájdalom hosszan tartó, vagy állandósult. A modern álláspont viszont az, hogy a krónikus fájdalmat az afferens jelvezetés (egyszerűen fogalmazva azok a jelek, amik az agy felé mennek) átszerveződése okozhatja. Emiatt az átszerveződés miatt sokkal kisebb ingerhez, sokkal nagyobb reakció társul. Ezt hyperszenzitivitásnak nevezik. Bizonyos kutatás az akut és a krónikus fájdalom közbeni agyi aktivitást vizsgálták, és azt találták, hogy a krónikus fájdalom egyáltalán nem azonos az akut fájdalommal ebben a tekintetben. Ebből az következik, hogy a krónikus fájdalom nem egy hosszan tartó akut fájdalom, ennek kialakulása nagyban függ attól, hogy hogyan éljük meg a fájdalmat. A krónikus fájdalom semmilyen tekintetben sem előnyös, ugyanis elveszti a hasznos funkcióját, azaz már nem egy éppen fennálló veszélyre figyelmeztet minket. Továbbá a krónikus fájdalomnak nagy emocionális hatása van ránk, hangulatromláshoz, depresszióhoz, koncentrációs képességek romlásához és csökkent stressztűrő képességhez vezet.

A fájdalom megélése és a mozgás

Váll fájdalom

Több kutatás vizsgálta azt, hogy milyen kapcsolatban áll a fájdalomhoz való hozzáállásunk a megélt fájdalom nagyságához, a mozgáskorlátozottsághoz illetve a rehabilitáció várható sikeréhez. Egy 2018-as tudományos áttekintésben arra a következtetésre jutottak, hogy azok akik a fájdalmat katasztrófaként élik meg és félnek emiatt a mozgástól, sokkal magasabbnak élték meg a fájdalmukat.

Műtétek után

Ugyanez a mozgástól való félelem (kinesiophobia) gyakran megfigyelhető műtétek után is. Ezt a félelmet ne úgy képzeld el, hogy ledermedsz, mint egy szobor és nem mersz megmozdulni. Az viszont már biztos ismerős, hogy “én ezt nem tudom megcsinálni” vagy “ezt tuti nem csinálom, mert leszakad a hátam”. Sok olyan pácienssel foglalkoztam már, akik keresztszalag műtéten estek át, és a saját tapasztalataim is egybeesnek egy kutatással, amit szintén 2018-ban végeztek. Itt azt vizsgálták, hogy azok a műtéten átesettek, akik 4 héttel a műtét után kevésbé féltek a mozgástól, és kisebb figyelmet fordítottak a fájdalomra, sokkal nagyobb eséllyel feleltek meg a rehabilitációs elvárásoknak 12 héttel a műtét után.

Kinesiophobia és a fájdalom

A kinesiophobia nem csak olyan embereknél jelentkezhet, akiknek valamilyen fájdalmuk van. Teljesen egészséges, fájdalommentes embereknél is előfordul, és ebben részben mi, terapeuták is felelősek vagyunk. Az már világos, hogy a mozgástól való félelem ahhoz vezethet, hogy sokkal nagyobbnak éljük meg a fájdalmat, esetleg krónikussá is alakuljon az.

Egy 2018-as kutatás során azt vizsgálták, hogy a panaszmentes embereknek milyen az attitűdje az emeléssel kapcsolatban. A leggyakrabban elhangzott válaszok között szerepelt, hogy “egyenesen kell tartani a hátat”, “guggolva kell emelni” és hogy a “hajolás veszélyes”. Ezeket gyakran mondjuk mi, gyógytornászok is a pácienseknek, amivel elérhetjük azt, hogy a gömbölyű hátas emeléshez egy negatív képet társítsanak, féljenek tőle. Ha már egy tollpihét sem mernek felemelni a földről, mert félnek hogy tönkre megy a gerincünk, az már nem egészséges. Ez pedig ahhoz vezethet, hogy amikor fájdalmat éreznek ezzel kapcsolatban, akkor azt sokkal rosszabbul viselhetik.

Én azt szoktam tanácsolni a pácienseimnek, hogy ne féljenek semmilyen irányú mozgástól, főleg ha az fájdalommentes. Ugyanakkor mérlegeljék, hogy ha valami nehezebb tárgyat akarnak emelni, akkor sokkal hatékonyabb, ha a combizmaikat és nem pedig a derekukat használják hozzá.

Hogyan segíthet a terapeuta?

A kinesiophobia és a fájdalom katasztrófaként való megélése minden mozgásszervi problémánál rontja a páciensek kilátását. Terapeutaként nagy felelősség van a vállunkon. Ügyeljünk arra, hogy milyen szavakat használunk, hogyan írjuk le a pácienseink állapotát. Sose azzal kezdjük, hogy mit nem szabad, inkább adjunk tanácsokat, hogy mi az amit szabad. Ha mégis van olyan mozgás, ami tilos valamilyen biomechanikai oknál fogva, akkor mindenképpen magyarázzuk el, hogy miért. Ne a félelem miatt ne hajtsa végre a páciensünk, hanem mert logikusan belátja. Amit megértünk, attól már sokkal kevésbé félünk.

A Nocebo hatás

A nocebo hatás a jól ismert placebo hatás ellentéte. Klinikai kezelések közben előfordul, hogy a terapeuta olyan benyomást tesz ránk, hogy azt hisszük nem számíthatunk gyógyulásra vagy akár a panaszaink rosszabbodnak. Ilyen például amikor az orvos azt mondja, hogy “ez már sosem lesz jobb”, “ezzel meg kell tanulni együtt élni” vagy “ilyen rosszat még sohasem láttam”.

Amanzio és társai egy különös esetet figyeltek meg. Egy olyan kutatást elemeztek, ahol antimigrén gyógyszereket teszteltek. A gyógyszernek relatív magas kockázata volt a negatív mellékhatások tekintetében. Két csoportra osztották a résztvevőket, az egyik csoport csak placebo kezelést kapott (tehát olyan gyógyszert, aminek nem volt hatóanyagtartalma) a másik csoport pedig a valódi gyógyszert tesztelte. Egyik csoport sem tudott arról, hogy milyen tablettát kapott. Azt figyelték meg, hogy a kedvezőtlen mellékhatások nem csak a valódi gyógyszert tesztelők körében jelentkeztek nagy számban. Erre az a magyarázat, hogy mindkét csoport ugyanazt a felvilágosítást kapta a gyógyszerről, emiatt érvényesült a nocebo hatás a placebot tesztelő csoportban.

Terapeutaként ez egy nagyon jelentős információ számunkra. Anélkül, hogy bármilyen kezelést végeznénk, pusztán a tájékoztatásunkkal javíthatunk, vagy ronthatunk a páciensünk állapotán. Valamint hiába csinálunk jó kezelést, ha azokkal a szavakkal, amiket a tájékoztatásra használunk leromboljuk az egészet. Mindig megfelelő empátiával álljunk a páciensekhez!

Mit jegyezz meg ebből?

  • Ha valami fáj, nem a pihentetés a megoldás
  • Ne félj mozogni (lehetőleg a fájdalommentes tartományban)
  • A szavaknak és a hozzáállásunknak ereje van
  • Kerüld azokat a helyeket és embereket, akik negatív gondolatokat ébresztenek az állapotoddal kapcsolatban (pl. betegcsoportok)
  • A fájdalom nagysága nem áll szoros összefüggésben az azt okozó inger nagyságával
  • Ha mozgásszervi fájdalmad van, keress fel egy gyógytornászt

Forrás/inspiráció:

Barbell Medicine Newsletter

Baliki MN, Apkarian AV. Nociception, Pain, Negative Moods, and Behavior Selection. Neuron. 2015; 87(3):474-91. [pubmed]

Basbaum AI, Bautista DM, Scherrer G, Julius D. Cellular and molecular mechanisms of pain. Cell. 2009; 139(2):267-84. [pubmed]

Luque-Suarez A, Martinez-Calderon J, Falla D. Role of kinesiophobia on pain, disability and quality of life in people suffering from chronic musculoskeletal pain: a systematic review. British journal of sports medicine. 2018; [pubmed]

Petersen GL, Finnerup NB, Colloca L, et al. The magnitude of nocebo effects in pain: a meta-analysis. Pain. 2014; 155(8):1426-34. [pubmed]

 

fascia

A fascia

Mi is az a fascia? A hiányzó láncszem Miután befejeztem az egyetemen a tanulmányaimat, úgy gondoltam, hogy egy egész jól használható tudást […]